Radír

Zárójelbe tettem,

áthúztam,

végül kiradíroztam a neved.

De a papíron maradt morzsákat

még mindig nem merem

elfújni.

Dékány Dávid

Önarckép

Önön magamé vagyok 

meg azoké, akik

megkapják mindenemet, 

mert mámorosan 

sóvárogják velem a szabadságot.

És mindenkié, mert mindenkit

egyformán szeretek - szeretek.

Legelőkelőbb vagyok

az előkelők között

és legviszonzóbb

a viszonzók között

Ember vagyok, szeretem

a halált, és szeretem

az életet.

Egon Schiele 1910

Lassan meghal az

Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez

lassan meghal az,

aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

lassan meghal az,

aki elvesztette önszeretetét,

aki nem fogadja más segítségét,
lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel

lassan meghal az,

aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit

lassan meghal az,

aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására.

élj most!
légy merész ma!
cselekedj mindjárt!
Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond meg magadtól a boldogságot!

Mert azon az egy napon

Csurai Zsófia: mindig ugyanaz

azt hiszem észrevétlenül

szűrtelek ki a napok

egyhangúságából, lassan

mint a finoman pergő

tealevelet szokás.

azóta megint szűkül a tér

és elfeledett ujjnyomatokat keresek

az asztalon hagyott képeken.

vajon ezentúl mindig így lesz?

ennyire önzőn és egyedül?

és ha minden döntésem kárhozat volt

ami mélyen a valóság mögött

arcodról arcomra vetítette

az idill torz kuszaságát,

akkor is megérte.

mert azon az egy napon

csak engem szerettél.

Kőre követ

Álmod úgy valósul meg, ha apránként építesz. Ne tégy sokat, de azt jól, öröm lesz a bére. Életed éld szabadon, szánj időt a szépre, kőre követ nap mint nap, titkod lassan érik. Így növekszel nap mint nap, míg felérsz az égig.

Franco Zeffirelli: Napfivér, Holdnővér

A kétségbeesés csúcsán

Mit tudom én, mi a jó és mi a rossz; mit szabad és mit nem; képtelen vagyok bármit helyteleníteni vagy magasztalni. Egyetlen tartható szempont sincs ebben a világban, sem egyetlen következetes alapelv. Értetlenül figyelem, hogy egyesek még mindig ismeretelmélettel foglalkoznak. Ha őszinte lennék, kénytelen volnék bevallani, milyen kevéssé érdekel ismereteink relativitása, tekintve hogy ez a világ nem érdemes a megismerésre. Gyakorta érzem magam teljes körű ismeretek birtokában, melyek egészében kimerítik a világ tartalmát, hogy aztán máskor semmit se fogjak fel a forgatagból magam körül. Keserű szájízt érzek magamban, valami ördögi, vadállati keserűséget, miközben maga a halál kérdése is érdektelennek tűnik előttem. Első ízben látom át, milyen nehéz meghatározást adni erre a keserűségre. Talán az is közrejátszik ebben, hogy elméleti szintű magyarázat után koslatok, míg ez egy kiváltképpen elmélet-előtti tartományból tör elő. 

Jelen pillanatban abszolút semmiben sem hiszek, és egyetlen reményem sincs. Jelentés nélkülinek találom mindazokat a kifejezéseket és valóságokat, amelyek az életnek bájt kölcsönöznek. Sem a múltat, sem a jövőt nem tudom átérezni, a jelen pedig olyan a számomra, mint valami mérgezés. Mit tudom én, vajon kétségbe vagyok-e esve, hisz minden remény hiánya másvalami is lehet, nem pusztán kétségbeesés. Semmiféle minősítés sem tud zavarni, minthogy nincs már mit vesztenem. Olyannyira elveszítettem mindent! S ha közben arra gondolok, hogy most is nyílnak virágok és énekelnek a madarak! Mennyire távol áll tőlem mindez!

Emil Ciorian: A kétségbeesés csúcsán

Salak és sugár

És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.

Márai Sándor: Az igazi

Timo Kuilder