Csurai Zsófia: mindig ugyanaz
azt hiszem észrevétlenül
szűrtelek ki a napok
egyhangúságából, lassan
mint a finoman pergő
tealevelet szokás.
azóta megint szűkül a tér
és elfeledett ujjnyomatokat keresek
az asztalon hagyott képeken.
vajon ezentúl mindig így lesz?
ennyire önzőn és egyedül?
és ha minden döntésem kárhozat volt
ami mélyen a valóság mögött
arcodról arcomra vetítette
az idill torz kuszaságát,
akkor is megérte.
mert azon az egy napon
csak engem szerettél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése