Első pillanattól együtt éltek, mint az egysejtű ikrek az anyaméhben. Ehhez nem kell "barátságot kötni", mint az egykorú fiatalok szokták, nevetséges és ünnepélyes szertartások között, fontoskodó szenvedélyességgel, ahogyan a vágy jelentkezik az emberek között, öntudatlan és torz formában, mikor először akarja egy másik ember testét és lelkét elvenni a világtól, hogy az övé legyen, csak az övé. Ennyi a szerelem és a barátság értelme. Barátságnak oly komoly és szótlan volt, mint minden nagy érzés, mely az életre szól. S mint minden nagy érzésben, ebben is volt szemérem és bűntudat. Az ember nem vehet el büntetlenül egy embert a többiektől.
(...)
Valami volt kettejük viszonyában, gyöngédség, komolyság, föltétlenség, valami végzetes, s ez a sugárzás lefegyverezte a gúnyos hajlamokat is.
Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre. Az intézetben a származás gőgjébe menekültek a fiúk, vagy a tanulmányokba, vagy korai dőzsölésekbe, vagy testi virtusokba, vagy idő előtti, zagyva és fájdalmas szerelmekbe. Konrád és Henrik barátsága úgy derengett ebben az emberi zűrzavarban, mint egy középkori fogadalom szelíd szertartásának fénye. Semmi nem olyan ritka fiatalemberek között, mint a vonzalom, mely önzetlen, és nem akar a másiktól segítséget, sem áldozatot. Az ifjúság mindig az áldozatot reméli azoktól, akiknek átadja reménykedését. A két fiú érezte, hogy az élet egyik névtelen, csodálatos és kegyelemszerű állapotában élnek.
(...)
Semmi nem olyan gyöngéd, mint ez a kapcsolat. Minden, amit később ad az élet, a finom vagy nyers vágyak, az erős érzések, a szenvedély végzetes kötései, minden durvább, embertelenebb.
(...)
Valami volt kettejük viszonyában, gyöngédség, komolyság, föltétlenség, valami végzetes, s ez a sugárzás lefegyverezte a gúnyos hajlamokat is.
Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre. Az intézetben a származás gőgjébe menekültek a fiúk, vagy a tanulmányokba, vagy korai dőzsölésekbe, vagy testi virtusokba, vagy idő előtti, zagyva és fájdalmas szerelmekbe. Konrád és Henrik barátsága úgy derengett ebben az emberi zűrzavarban, mint egy középkori fogadalom szelíd szertartásának fénye. Semmi nem olyan ritka fiatalemberek között, mint a vonzalom, mely önzetlen, és nem akar a másiktól segítséget, sem áldozatot. Az ifjúság mindig az áldozatot reméli azoktól, akiknek átadja reménykedését. A két fiú érezte, hogy az élet egyik névtelen, csodálatos és kegyelemszerű állapotában élnek.
(...)
Semmi nem olyan gyöngéd, mint ez a kapcsolat. Minden, amit később ad az élet, a finom vagy nyers vágyak, az erős érzések, a szenvedély végzetes kötései, minden durvább, embertelenebb.
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése